A szabadság rendeltetése a munkavállaló pihenése

A szabadság rendeltetése a munkavállaló pihenése, valamint a munka és magánélet összhangjának megteremtése. Erre tekintettel rendelkezik úgy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.), hogy a szabadságot az esedékesség évében kell kiadni.

Erre tekintettel jelent meg az a szabályozási elem is, hogy a szabadságot a munkaviszony megszűnése kivételével pénzben megváltani nem lehet. Végül emiatt mondta ki az Európai Unió Bírósága azt is, hogy amennyiben a munkavállaló a szabadsága alatt keresőképtelenné válik számára a szabadságot ismételten ki kell adni. A munkavállaló ugyanis egyszerre nem lehet keresőképtelen, és nem pihenhet.

Jogilag mindenért a munkáltató a felelős

A szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki. A munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben ugyanakkor a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ez azonban nem változtat azon, hogy ezt a szabadságrészt is a munkáltató adja ki, és nem a munkavállaló veszi ki.

Ebből azonban az is következik, hogy a szabadság kiadásáért a munkáltató tartozik felelősséggel. Nem hivatkozhat így arra, hogy a szabadságot azért nem adta ki, mert azt a munkavállaló azt nem igényelte. Emellett a szabadságra vonatkozó munkajogi igény a munkaviszony megszűnéséig nem évülhet el, az elévülés a megszűnés pillanatától indul. Olyan helyzet is adódhat azonban, hogy a munkáltató nem kevesebb, hanem több szabadságot ad ki az adott évben, mely hasonlóképpen problémákat vethet fel.

Az éves szabadság naptári évre vonatkozik

Mivel az éves szabadság naptári évre vonatkozik, így azt fő szabály szerint az adott naptári évben is kell kiadni. A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-éig adhatja ki. A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az adott naptári évben kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik, és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot. Kollektív szerződés rendelkezése esetén a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-éig adhatja ki. Végezetül a felek naptári évre szóló megállapodása alapján az életkori pótszabadság legfeljebb 10 munkanapos szabadságrésze a következő év utolsó napjáig is kiadható.

Ez a szabályozás ugyanakkor sem azt nem teszi lehetővé, hogy a szabadságot a következő évi szabadság terhére adja ki a munkáltató, sem pedig azt, hogy a kiadott szabadságtöbbletet a munkáltató a munkaviszony megszűnése esetében a munkavállaló munkabéréből levonja. Az Mt. 164. §-a alapján a jogalap nélkül kifizetett munkabér hatvan napon túl akkor követelhető vissza, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő. Nem szabad ugyanakkor azt elfelejteni, hogy a túlvett szabadságra eső távolléti díjnak megfelelő jogalapja volt, így annak kifizetése nem tekinthető alaptalannak. Emellett a szabadságot a munkáltató adta ki, mely szintén cáfolja, hogy a szabadság kiadásával összefüggésben jogellenességre került volna sor.

Megoldás: legyen éves szabadságterv

Megoldást jelenthet, ha az adott vállalkozás szabadságtervet készít, melyben a működéséhez igazodva valamennyi munkavállaló éves szabadságát előre kalkulálja. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy január elején már a decemberi szabadságokat is ismerni kellene, azt ugyanakkor igen, hogy a nagyobb szabadságokban (pl. nyári szabadságolás) már az év elején meg lehet állapodni. A szabadságterv alakulását ráadásul év közben monitorozni szükséges, így elkerülhető az a helyzet, hogy túl sok vagy túl kevés szabadság kerül kiadásra.